2010. április 27., kedd

Kapirgálás a veteményesben

A kedd megint egy intézkedős nap volt, így csak délután jutottam ki a kertbe. Bekapáltam Zsuzsi kertjét, bár korábban azt mondta, hogy ott csak Ő tevékenykedhet, de most megkért, hogy csináljam meg. Aztán kiszabadítottam az uborkát. Már szépen látszik a sora, de a sok eső úgy ledöngölte a talajt, hogy csak kínlódik a kijövetellel. Aztán adtam még neki két kanna vizet is.


A krumpli is nagyon szépen mutatja magát, de már ott is szükséges volt a kapálás. Itt is akadt némi gaz, de a fő probléma a kemény talaj volt. A mi homokos kertünket nagyon könnyű művelni, de most olyat tapasztaltam, amit még soha. Beton keménységűre száradt a felső réteg, amit nehéz munkával tudtam eldolgozni.


A vadcitrom-ültetvény is megérett egy kapálásra. A komposztálóba került vagy három vödör friss anyag. Remélem, előszedi csodatudományát, és gyorsan feldolgozza a bele kerülteket.
A földieper már szépen virít a lányok nagy örömére.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése