2010. augusztus 29., vasárnap

Zsuzsi bulija

Szombatra meghívtuk a rokonokat - nagyszülők kétfelől, bátyámék -  Zsuzsi születésnapját ünnepelni. Kintre terveztük az összejövetelt, de az időjárás beleszólt a lebonyolításba.
A menü Zsuzsi kívánsága szerint alakult, mint ahogy az egész nap is. Palócleves volt és grillkolbász kenyérrel, salátával, torta. A grillkolbászt az udvaron sütöttük volna tárcsában, de este hozzánk is megérkezett a hidegfront esővel, széllel, hűvössel, így maradt a benti sütés. Így nem volt olyan hangulatos, de ez volt és kész. A levessel hamar elkészültem, előző nap megsütöttem a tortát, hogy össze tudjon érni, mostanra csak a díszítés maradt. Erre is pontos elképzelése volt Zsuzsinak, és e szerint csináltam.


A köszöntés után beszédet szeretett volna mondani. Én már tudtam körülbelül, hogy miről fog beszélni, de az engem is meghatott és kicsit meglepett, hogy kiállt az egész vendégsereg elé és elmondta, hogy: Köszöni szépen, hogy eljött mindenki és köszöni szépen a sok, szép ajándékot, de a legnagyobb köszönet a Jóistent illeti, amiért adta Neki ezt a családot. Megható és kedves volt.ú

Zsuzsi egy rendkívül zárkózott, visszahúzódó gyerek volt. Mára már elmondhatom, hogy volt. A változás szerintem a testvérének köszönhető. Zsotya nem egy egyszerű eset. Rendesen küzdeni kell vele, ha az ember el szeretne érni nála valamit. Nekem is, így Zsuzsinak is és mindenkinek. Zsuzsi most óvodát vált, mert még a sérülékeny időszakában kezdte el az előzőt, és összeakadt egy olyan óvónénivel, aki nem igazán tolerálta, tudta kezelni az érzékeny gyerekeket. Az volt az elve, hogy pörög a világ pörögnie kell a gyereknek is. Nekem nem ez az elvem, és a gyerekeimet sem így nevelem. Mindegy ezen az Úr segítségével túl vagyunk. Zsuzska mára már edzetteb és Zsotyával szövetségben, közös csoportban kezdi szeptember elsején az ovit.

Ezt csak azért szúrtam közbe, hogy érzékelhető lehessen, miszerint óriási dolog az, hogy Zsuzsi önbizalma odáig fejlődött, hogy ki mer állni tizenegy ember elé - még ha az a szűkebb családja is - és elmeri mondani gondolatait. Nagyon örülök neki és bízom benne, hogy ez így is marad.

A "buli" jól sikerült. Mind jól éreztük magunkat. Együtt voltunk, együtt tudtunk ünnepelni és ez a lényeg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése