A sütőtök már kezdi meghódítani a krumpli helyét |
2010. augusztus 20., péntek
Az ősz egyik legnagyobb munkája
Igen. Számomra ez az egyik legnehezebb munka, de végeztem vele. Felszedtem a krumplit. Mind a hat sort. Azt hittem, hogy rettenetes lesz a termés, de viszonylag jó lett. Szép, egészséges az egész. Már nem emlékszem tavaly mennyi termett, de elég volt majdnem egész télre. Most még nem látom át igazán a mennyiséget, majd ha ládában lesz. Most még szárad egy kicsit. Szombaton lesz időm és akkor megtisztogatom, ládába rakom, aztán szellős helyen tároljuk, hogy ne romoljon hamar.
Itt a homokon a krumpli, a sárgarépa, a petrezselyem az, ami megbízható termést ad. Ezekből meg tudtam még mindig termelni azt a mennyiséget, amire szükségünk volt. Most a sütőtök is talán erre az útra lép nálunk, ugyanis szinte már az egész kertet uralja, és jócskán van rajta termés. Remélem be is fogja érlelni. A sütőtökkel kapcsolatban nincsenek tapasztalataim. Idén ültettem először.
A hagyma mindig nagyon silány. Csak annyi terem, amit még ősszel elhasználok. Egyébként is nagyon gyorsan romlik, nem lehet hosszan tárolni. Van viszont egy megbízható, nagyon jó hely, ahonnan jó minőségű hagymát tudok beszerezni, így oda mindig visszatérek és már nem izgatom magam a kicsi terméssel. Retket már nem is ültetek, mert egyszerűen soha nem lesz belőle semmi. Mindig tele van kukaccal, már nagyon pici korában.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése