2010. augusztus 1., vasárnap

Nagy rendrakás az udvaron

Ma igyekeztem egy fordulatot tenni a virágoskertben, mert már tarthatatlan volt az állapot. A sok eső következtében rengeteg volt a gaz. Hajnal öttől nyolcig csináltam folyamatosan. Megtöltöttem a barna kukát, amit minden héten egyszer visznek el a komposztálható hulladékkal. Mivel mi is komposztálunk, ezért ebbe azokat szoktam tenni, amiket nem akarok a mi komposztálónkba. Főleg lemetszett, feldarabolt ágakat (ezek lassan bomlanak le, nagy helyet foglalnak), már magot érlelt gazokat (nem akarom , hogy a komposzt tele legyen gyommagokkal és azokat szétszórjuk a kész komposzttal), és sok gyom esetén, a mi komposztálónkba már nem férő felesleget (ilyen nem nagyon szokott lenni, de most ez a helyzet állt elő). Tele lett két vödör és a furik is púposan.

Végre rendezettebbnek néz ki a kert. Felszabadultak a növények a gazok nyomása alól.


A fügére is ráfért már, hogy kitakarítsam a környékét, bár ott nem sok mindent kellett tennem. A visszafagyás ellenére szépen mutatkozik rajta termés, csak nem tudom be fogja-e tudni érlelni.


Délután elültettem a "kisház" eresze alá a tegnap beszerzett kövirózsákat, pozsgásokat.


Megtisztítottam a megszárad fokhagymát, hagymát és mehettek a garázsba.
Tettünk egy fordulatot a garázs előtti részen, hogy a lányok tiszta, rendezett körülmények között játszhassanak. Ezt minden héten megtesszük, mert mindig felgyűlnek az ide-oda lerakott dolgok (kosár, vödör, szerszámok, játékok stb.) Most kicsit alaposabbak voltunk. Átszelektáltuk a nagy játékos dézsát, amiben a kinti játékokat tartjuk, mert már nem csak játékok voltak benne. Beleesett az eső és elég büdi volt, és akadályozta az új hintakosár mozgását is. Balázs kimosta, átválogatta a benne lévő dolgokat és szépen megtisztulva mehetett be a garázsba új helyére. Az egyik vizes dézsát is át kellett raknunk a hinta miatt, de így rendezettebbnek néz ki az udvar.

Utolsó erőmmel megszabadítottam a bambuszos írisz-ágyást vagy az íriszes bambusz-ágyást a hatalmasra nőtt gazoktól. Ez is egy olyan része a kertnek, amely átalakításra vár. A bambusz marad a helyén, az íriszek pedig új ágyásba kerülnek. Jól mutatnak együtt és jól is érzik magukat annak ellenére, hogy teljesen másak az igényeik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése