2011. március 15., kedd

Dolgoztunk, haladtunk, alaposan elfáradtunk

Hirtelen felindulásból megjelentek nálunk Papáék és Pifuék is. Papa úgy gondolta, hogy inkább túl lenne a metszésen, már nem halogatja tovább és hoz egy utánfutónyi trágyát is, hogy azzal is haladjunk.
Péter pedig a régen halogatott nyírfa-akciót szerette volna végre elintézni.

Először Péter lett kész, így előbb legyen itt erről a kép.


Kivágta a közepét, hogy ne nőjön tovább. Már nagyon veszélyes volt, amikor a viharok alkalmával belekapaszkodott a szél. Az alsó ágakat is lenyeste, hogy szabadon tudjunk közlekedni alatta.

Papa megmetszette az összes fát a kertben, így most lesz mit szedegetnünk, és ott a kupac trágya is, amit ásáskor dolgozunk majd be a földbe.


Míg Ők végezték munkájukat, addig én kiszedtem a perjét a málna tövéről, átmentem Balázzsal a szomszédba és kiástuk a kerítésünk tövéről a meggyfáink sarjait, hogy ne nyomják szét a kerítésünket. Röviden sikerült leírni a történéseket, de ezek már mind fontos és nagy lépések voltak a tavaszi munkák sorában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése