Sikerült beszereznem egy helyi termelőtől a paprika, paradicsom és a zeller palántákat is. A lányok kiválasztottak két szép petúniát, amit megkaptak ajándékba a nénitől. Nagyon szépeket választottak. Cserépbe vagy ládába fogják ültetni.
Déditől hoztunk hóvirág, tulipán hagymákat és borsikafű palántát is. Én a borsikafüvet, mint a tejfeles ételek fűszerét nagyon értékelem. Már próbáltam magról vetni, de nem keltek ki. Remélem, most nagyobb sikerrel járok.
Másnap elő kellett készítenem a palánták helyét, ami nem volt kis munka, mert rengeteg gazt kellett kiszednem. Fel volt ásva, gereblyézve tavasz elején ez a terület is, de nem nyúltam hozzá azóta. Aztán lett hat tő paradicsom, tíz tő paprika és tizenegy tő zeller. A paradicsomból nem, tudom, hogy mi lesz, mert nagy nyurga példányok, amelyeket szerintem elégé meg fog gyötörni a kerti élet. A meleg fóliasátor után az esti hideg, a szakadó eső nagyon durva lehet nekik, de edződni kell. Ilyen az élet. A napokban még megyünk anyáékhoz, és láttam a palántás néninél masszívabb példányokat, majd érdeklődöm, hogy milyen fajta, és ha megfelel, beszerzek néhány tövet. Egyébként a kertben mindenütt bújik a tavalyi paradicsomokból, amikből hagytam meg néhányat, így nem leszünk paradicsom híján. A paprikák és a zellerek szépek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése