2010. május 6., csütörtök

A lényeg, hogy esik


Hiába nyírjuk le szépen a füvet, mert másnapra teljesen kiemelkedik belőle a gyermekláncfű, és olyan, mintha nem is lenne szépen rendbe téve. Ezt megunva vettem egy Gyomstop nevű, kétszikűekre ható gyomirtót. Reggeli vagy esti órákban kell kiszórni és akkor hatásos, ha nem éri egy darabig nedvesség. Én kiszórtam arra a részre ahol a lányok nem nagyon szoktak közlekedni, és amelyik a legfertőzöttebb rész is volt. Aztán néhány órán belül jött rá egy zápor. Hogy most hat-e a szer vagy sem, azt nem tudom. Én legalábbis nem sok változást látok, de lehet, hogy csak türelmetlen vagyok, bár az azóta leszakadt eső mennyisége nagy valószínűséggel kimosta a permetszer nagy részét a növényekből. Tehát, nagy valószínűséggel feleslegesen dolgoztam.


Aztán a hagyma közül kiszedtem az apró gazokat és meglocsoltam a veteményest, mert szinte porzott a föld. A fentebb említett zápor a veteményesre is esett, és azóta még számos alkalommal eleredt az eső, olykor felhőszakadás-szerűen. Mondhatjuk tehát hogy, itt is feleslegesen dolgoztam.

Ilyen a földműves élete… Bár utólag könnyű okosnak lenni.

A végeredmény a lényeg, hogy végre esi. A kert szinte fellélegzett. Csodálatos hatással van rá az eső.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése