2010. május 5., szerda
Kertgyógyítás
Egy újabb permetezés, de most már nem csak gombaölővel, hanem méreggel is a zöld, illetve fekete tetvek ellen. A gyümölcsös szép, egészséges, de a belső udvaron már nagyon támadta a dísznövényeimet a tetvek mindenféle formája. Apa, csak a gyümölcsösből megmaradt permetszerrel akarta leszórni megelőzésképpen azt, amire éppen jut, de itt is, ott is észrevettünk fekete és zöld tetveket, így a végén még kétszer kellett bekevernie egy-egy kisebb adagot, de akkor már jutott mindenre.
Alapvetően nem vagyok az erős mérgek híve, de a növényeket sem szeretem látni szenvedni a különféle szívogató állatok prédájaként. Emlékszem, amikor tavaly a díszszilvánkon pajzstetveket fedeztem fel, teljesen a hatása alá kerültem. Csak azzal foglalkoztam, hogyan szabadíthatnám meg minél hamarabb a kis élősködőktől. Egyszer Jutka néni, a kertész barátunk mondta, hogy Ő úgy tekint a növényeire, mint a gyerekeire. Én is azt gondolom, ha már megvettem, vagy kaptam és elültettem a kertemben egy növényt, akkor felelősséggel kell gondoskodnom róla. Például nem szeretek olyan helyre növényt adni, ahol tudom, hogy nagy valószínűséggel nem fog életben maradni. Visszatérve a permetezésre és a mérgekre tehát, engem is foglalkoztat, hogyan lehetne kiváltani a mérgeket, főleg így, hogy a gyerekek belakják az egész kertet és a permetszer ugye hullik a fűre, virágra, mindenre. Anya mindig kiszedi nekem a műsorújságukból a kertészkedéssel foglalkozó részeket. Itt találta nekem a „Kertgyógyító receptek” című, négy részes cikksorozatot. Ebben lehet olvasni arról, hogy hogyan lehet természetes permetleveket, trágyákat készíteni gyógynövényekből. Az tetszik benne, hogy nem valami extra növényeket kell keresni, hanem egyszerű, mindennapos csalánt, vöröshagyma héját, zsurlót stb. Ezeket én is ismerem, így nem lehet gond egy erdei csatangolás során az összeszedésük. Igyekszem elmélyedni a témában és belevágni. Szerintem csak el kell kezdeni. Alapvetően érdekel a kísérletezés, és ártani nem árthatok, azt gondolom. Persze, itt is oda kell figyelni a megfelelő használatra amint olvasom, mert a nem megfelelően hígított szerrel például le lehet perzselni a növényeket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése