2010. március 24., szerda

A nagytakarítás vége a kertben

Lassan a végére érek a tavaszi nagytakarításnak a kertben. A kaput a házzal összekötő járda melletti virágoskert szépítése, az árnyékos részben található kis meténg (Vinca minor) sziget fűmentesítése és a még át nem gereblyézett fű átfésülése van hátra. Természetesen aztán is folyamatosan lesz munka, de a tél utáni első átfogó rendbetétel ezzel lezárul.



Aztán persze még a veteményeshez hozzá sem kezdtem. Tegnap szerettem volna felásni annyi részt, hogy el tudjak vetni két sor borsót, de nem jött ki rá a lépés. Nem tudom ma meg tudom-e csinálni. Holnaptól pedig a házban szeretném elkezdeni a nagytakarítást. De lehet, összekeverem a szálakat, mármint a kinti és benti teendőket, és akkor minden napra jut kellemetlen és kellemes feladat is. A kellemetlen a benti munka, mert nem nagyon szeretek a hosszú tél után, ilyen gyönyörű időben idebenn lenni, de ezt is meg kell csinálnom és kész.

Mivel megnéztem az időjárás-előrejelzést, úgy döntöttem, hogy végzek a kerttel. Mára még szép, napos időt jósolnak, de holnaptól már borongósat, némi esővel.
Délelőtt sikerült rendbe tennem a járda melletti virágoskertet és a kis meténget (Vinca minor) is sikerült körbekapálnom és megtisztítani a fűtől, gaztól.


Kis meténgBefejeztem a fű átgereblyézését. A borsóvetés várhat, úgy döntöttem.







Nem tudok ellenállni és felteszek néhány szép képet.
Hunyor
Hunyor
Krókusz
Alpesi erika
Borbolya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése