Tavaly ilyenkor már fel volt ásva a veteményeskert, most a hó és a hideg miatt ez fel sem merülhet. Itt a talaj homokos, így nincs értelme ősszel felásni a kertet, mert a hó teljesen ledöngöli, így lehet elölről kezdeni tavasszal az egészet.
Édesapám már megmetszette a gyümölcsfákat. Meggy, cseresznye, szilva, sárga barack, körte, nyári alma, naspolya, dió található meg nálunk. Én nem ismerem milyen fajta gyümölcsfáink vannak, de majd édesapámtól tájékozódom, hiszen Ő gyümölcskertész végzettségű. Mi a két sárgabarackfát, a naspolyát, két veres szilvát és egy aszalni való szilvát ültettük a fák közül a többi már itt volt a kertben. Amikor megvettük a portát, tizenhét meggyfánk volt. Az előttünk lakók „leadásra” szerették volna termelni a meggyet. Nagyon finom meggy, édes, zamatos. Frissen szedve is nagyon finom, de a belőle készült lekvárt is nagyon szeretjük és tetemes mennyiséget teszünk el a fagyasztóba magozottan, lecukrozva és csak megmosva is. Ám a tizenhét fa még így is rengetegnek tűnt, így tavaly már kivágtunk belőle kettőt, idén hármat. Még így is bőven elég lesz nekünk és a városi rokonoknak is.
Tövis nélküli szeder, málna, rebarbara volt még a kertben. A szeder maradt a helyén, a gyerekek nagyon szeretik. A málnát feljebb hoztuk a kert végéből, így tudjuk locsolni, mert itt a homokon ez elengedhetetlen nyáron, ha azt akarjuk, hogy legyen termés és ne pusztuljanak el a növények. A rebarbarát most ültettem át, mert már mind a két tő rettenetesen el volt öregedve. Az egyik ráadásul a cseresznyefa alatt volt és pont akkor kezdett érni, amikor virágzáskor permetezni kellett a fát, így soha nem tudtuk használni, az első, legzsengébb leveleket.
Mi ültettünk egy tő fekete ribizlit, három tő piros ribizlit. Tavaly a piros már termett néhány fürtöt. Telepítettünk még két magas törzsű köszmétét. Már ezekről is lakmározhattunk. A szüleim szomszédja küldött nekünk négy tő bizonyos tayberry gyümölcsöt, amely magyarul a szedermálna névre hallgat. Sajnos decemberben küldte őket, amikor nekem már nem volt kedvem foglalkozni vele, így zacskóstul bedobtam a garázsba. Tavasszal ki akartuk dobni a szemétre, hogy már úgyis vége van neki, de meglepetésemre gyönyörű nagy rügyek voltak rajta. Gyorsan elültettem és most igyekszik utolérni magát. Igazi túlélő. Remélem örömünket fogjuk lelni benne.
Nagymamám kertjéből hoztunk földieper töveket, amelyeket két éve (2007) ősszel ültettünk el. Nagyon szépen teremnek, csak kicsit drasztikusabbnak kellene lennem velük, mert nagyon terjednek. Ez nincs a terméshozam kárára, így nem ragaszkodom a szigorú sorok kialakításához, csak az öregebb töveket szoktam kikapálni, hogy megritkítsam egy kicsit és jobban teremjen.
A sóska szabadon terem a fák alatt. Kaptunk a szomszédból tormát. Tavaly tavasszal ültettem csicsókát, amiből már ettünk idén.
Borongós, de enyhe az idő. Remélem ma elolvad a maradék hó.
Később ma volt hózápor legalább háromszor és a köztes időkben gyönyörű napsütés is. Bolondos idő van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése