2010. október 12., kedd

Tavaszi hagymások ültetése

Közel kétszáz virághagymát ültettem el a gyönyörű őszi időben. Miután átdolgoztam egy furik komposztot, felástam a virághagymák helyét. Rengeteg nárcisz-, kevesebb jácint-, illetve néhány tulipánhagymát kaptam anyától. Már vagy két hete, de mostanáig halogattam az ültetést. Egy hete Jutka nénitől kaptam egy hatalmas, illetve több kisebb liliomhagymát.
Nem akartam veszni hagyni egyik adományt sem, de már nagyon küzdök a helyhiánnyal. Az anyától kapott virághagymáknak felástam egy három ásónyomnyi helyet a kertben, közvetlenül a régi földiepres mellett. Két sornak alakítottam itt ki helyet. Szépen fog díszíteni tavasszal, jól látható helyen van (mármint számunkra látható és nem a külvilágnak, és ez a lényeg), és elválasztóként fog működni a veteményes és a földiepres között. Felástam, a kialakított árkot beszórtam komposzttal, bele a hagymákat, betakartam gereblyével és jöhetett még egy adag komposzt a nyomaték kedvéért. Persze nem lett elég a hely... A jácintokat és a tulipánokat előre vittem.
A liliomokat is előre ültettem. Nehezen találtam nekik helyet, de végül sikerült. A jácintokat és tulipánokat egy közös, nagy fészekbe tettem. Én jobban szeretem csoportosan a tavaszi hagymásokat, mint egy-egy szálat szétszórva.
Helyet kellett még keresnem a múlt héten vásárolt szellőrózsa-gumóknak. Növényt szerettem volna venni - fehér virágút -, de nem találtam sehol. Vettem két tasak gumót, Anemone 'De Caen' és Anemone 'St. Brigid' fajtákat. Az egyik teltvirágú a másik nem. Áztatás után ültetőkosárba tettem őket és így mentek a földbe. Szintén elültettem még, a régebben vásárolt kockásliliom (Fritillaria Meleagris) hagymáit is.
Mindent érett, átrostált komposzt közé ültettem. Öt furikkal használtam el. Eddig elég rossz tapasztalataim vannak a tavaszi hagymásokkal. Már sok virághagymát kaptam anyától és déditől is, de ami az Ő kertjükben gyönyörűen virít, az itt nem virít vagy csak egy, az elültetett tíz hagymából. Sok hagyma el is tűnik.
Most már elültettem minden hagymát amim volt, így a következő napokban komposzttal fogom beteríteni a virágoskertet, hogy kicsit feljavítsam a körülményeket a most elültetett, és a már földben lévő hagymák számára.

Közben igyekszem letakarítani a kertet. Kiszedtem az elvirágzott cíniát, és a paradicsomtöveket, amiken már nincs paradicsom. Három furikkal lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése