Anyával töltöttem a mai délelőttöt. Beszélgettünk, főztünk, így a kertbe csak a látogatás után jutottam ki.
Nem volt semmi nagy tervem, de a reggeli hidegekre tekintettel behordtam az ősszel dugványozott, fiatal mályvákat. Tavaly nagyon kevés fiatalításom maradt meg, mert a garázs elejébe tettem őket és megfáztak, amikor az ajtó nyitásakor beáramlott rájuk a hideg levegő. Most a leghátsó, de világos helyre raktam őket. Már van egy-két veszteségem, de még így is maradtak bőven. Behordtam még azokat a régi töveket is, amik nem a teraszon voltak, mer már a levelükön látszik, hogy kicsit megcsípte őket a hideg. Tele is lett az asztal a garázsba, de még a teraszon kinn vannak a mályvák, mert a védettebb helyen szépek, jól érzik magukat.
Amikor sétáltunk a kertben apával és anyával ettünk néhány szem mézédes szilvát a fáról. Esszük mi, de már túl édes és így nem nagyon fogy.
Amikor apa megszólalt, hogy: " Ebből lehetne jó lekvárt főzni, még cukor sem kellene hozzá!"
Hát elültette a bogarat a fülemben. Már nem nagyon van kedvem a lekvárfőzéshez, mert a rengeteg cukrot látom csak, amit megeszünk a finom lekvárban. De az, hogy cukor nélkül is jó lekvárt ehetünk, az jó. Balázzsal leszedtük a maradék szilvát a fáról és majd lesz, ami lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése