2010. október 9., szombat

Őszi teendők

Igyekszem minden nap tenni valamit a téli készülődés jegyében. Péntek a takarítás napja nálunk. Míg a lányok óvodában vannak, addig megcsinálom, így szabad a szombatunk és együtt tudunk lenni. Miután kitakarítottam, csak kevés időm maradt, de igyekeztem egy-két apróságot megcsinálni.
  • Leszedtem 7 érett sütőtököt. A többi még maradhat, érhet.
  • Szedtem cínia és körömvirág magokat, hogy jövőre is legyen mit ültetni és ne kelljen venni.
  • Kiszedtem a törpe virágú cínia töveit. Már nem volt szép. Ezzel is előrébb vagyok.
  • Leszedtem a körtét és betettem a garázsba, nehogy kárt tegyen benne a hajnali csípős hideg.
  • Kiürítettem az egyik hordót, amiben nyáron a vizet tartjuk locsoláshoz. A másik védettebb helyen van, de a napokban ezt is ki kell ürítenem, nehogy  egy hirtelen jött fagy kárt tegyen benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése