2010. június 3., csütörtök

Napos szerda esős képekkel

Kihasználva, hogy végre nem esik az eső elmentünk a lányokkal a városba, bevásárló körútra. Végre megvettem a nagy dézsát a nagy leandernek. Gyors ebéd készítés és a lányok már mentek is aludni.
Mivel csodával határos módon még mindig nem esett, így kivonultam az udvarra. Bármerre nézek, mindenütt van mit tennem. Az déli fekvésű virágoskerttel kezdtem. A felénél eleredt az eső, de az eresz alatt tudtam szedegetni a gazokat. Hamar vége lett az esőnek, csak egy zápor volt. Úgy döntöttem, inkább a kertben folytatom, mert az fontosabb, hogy ott rendet tegyek. A sok eső hatására teljesen összetapadt a homok, de könnyen tudtam dolgozni vele. Uborka, paradicsom, paprika, karalábé, sütőtök, zeller jött sorba.


A szélső sor krumpliról lemosta a földet az eső, már kezdett szétborulni, így itt folytattam. Feltöltöttem a hat sor krumplit és ekkor már megnyugodtam, mert ezt láttam a legsürgetőbb feladatnak. Már szépen virít a krumpli és sajnáltam volna, ha nem tudom megfelelő állapotba hozni. Szépen kikelt a támasztékok aljában a méteres babunk és gyönyörű a kukorica is. Ezek is örültek a kis kapirgálásnak.


A lányok felébredtek és csatlakoztak hozzám. Végre sok esős, hideg nap után tudtak kicsit játszani a kertben.
A kerítés melletti részt tettem rendbe, ahová idén csak virágokat vetettem. Eddig kicsi paradicsom volt itt, ami futott mint a bolond, átment a szomszédhoz, de idén nem engedtem, mert én sem szeretem, amikor méteres dísztökök szaggatják a kerítést, hát rend a lelke mindennek.


A veteményes többi részére már nem volt erőm. Azért teljesen más a vizes, nehéz talajon dolgozni. Leszedtem az epret és ennyi.
A borsó szépen virít, bár nem tudom nem rohad-e össze a töve ebben az időben. Mindenesetre most még szép. A salátát esszük folyamatosan és a hagymát is. Cseresznyénk alig lesz, de a nyári alma szépen mutatja magát. Most úgy látszik, hogy meg tudjuk kóstolni idén már a naspolyánkat is. Tavaly csak virított, de most termés is van rajta. Remélem be is tudja érlelni. Szép a fekete és a piros ribizlink is és rengeteg málna mutatkozik.


Utolsó erőmmel azért még átültettem a nagy leandert.


Akkor nem készítettem fotókat, most pedig szakad az eső, ezért pöttyösek a képek. De ezek a képek jobban tükrözik a tényleges időjárást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése