Ma aludtak először a lányok az oviban. Igazából nem aludtak az izgalomtól. Délután rendezvény volt, ezért maradtak ott.
Mi szülők fél négyre érkeztünk és a lányokkal elindultunk csoportról csoportra, hogy mindenütt teljesítsünk mókás feladatokat. Hat csoport van. Minden csoportnál feladatokkal vártak az óvónénik. Ügyességi és szellemi feladatokkal. Képet kellett összerakni, korongokból szőlőfürtöt kirakni, zsákba futás, dióterelés seprűvel, dió egyensúlyozás kanálban, gesztenye hordás talicskával stb. A nyakukban egy biléta lógott, amire minden állomáson kaptak egy pecsétet, ha teljesítették a feladatot. Amikor megvolt a hat pecsét, ajándékot kaptak. Szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos füzetet, színes papírból kivágott kukacos körtét.
Minden csoportnál őszi gyümölcsökből lehetett falatozni. A lányok ettek is mindenütt, nem szégyenlősködtek, felszabadultan viselkedtek.
Zsotya felől nem voltak kétségeim, Ő nagyon nyitott mindenre. Nagy öröm volt viszont, hogy Zsuzska is megcsinált minden feladatot - volt amit többször is - nyugodtan vett a gyümölcsökből, élvezte az egészet.
Ebben az óvodában külön udvarrészek vannak az egyes csoportoknak. Minden csoport a saját részén játszik. Mindenütt más játék van. Zsotya nagyon élvezte, hogy most mindenhová be lehet menni, minden játékot ki lehet próbálni.
Jól éreztük magunkat. A lányok is és mi is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése