2010. szeptember 2., csütörtök

Az óvoda tolódik, viszont be kellett tüzelnem

A reggel nagy izgalomban telt. A lányok nagyon be vannak fűtve az óvoda kezdésétől. Szépen elkészültük és beviharzottunk az óvodába, ahol kiderült, hogy a felújítás során még nem készült el a lányok terme, így összevonták a csoportjukat egy másik csoporttal, ahol most rengeteg gyerek szorong egy teremben. Tehát, ha lehetséges, meg tudjuk oldani, akkor még a héten ne jöjjenek a lányok. Zsuzsi láttam triton örül - kifelé menet be is vallotta -, Zsófi pedig elkezdte a sírást, de hamar eljöttünk és mivel játszóterezést helyeztem kilátásba, ezzel ki is békült.
Ügyintézést iktattam be, míg a lányok az óvodában lettek volna - óvodai jelek beszerzése, késélezés, fényképek kiváltása, gyógynövénybolt, papírbolt -, így most Őket húzgálva kellett a dolgokat megoldani. Amikor az egyik üzletben voltunk, szépen elkezdett szakadni az eső. Persze messze parkoltunk, így alaposan eláztunk és lemaradtunk a játszóterezésről is. Összefagytunk és a lányok percenként mondták, hogy mennyire fáznak, így a Mamával úgy döntöttünk, hogy begyújtok a cserépkályhába. Ez jó ötlet volt, mert az eső kitartóan esett, a szobában pedig barátságos meleg lett, így sokkal jobb lett a hangulatunk is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése