2011. május 15., vasárnap

Sokra haladtunk

Balázs lenyírta a füvet a kertben és az udvaron is. A nagy szárazságban lassan teljesen kiég a fű, de a gazok miatt mégis le kellett nyírni.

Én elültettem a zellereket és a padlizsánokat, amiket még Papa hozott hétfőn. Anyáéktól kaptam két gyönyörű mályvát, amiket most elültettem egy virágládába, hogy díszítsék az első teraszt.
Tavaly szaporítottam próbaképpen hortenziákat, amiből meg is maradt két tő. Most ezeket elültettem két nagyobb cserépbe, mert a kertben nem találok nekik állandó helyet, és azt olvastam, hogy cserépben is jól megvannak. Most kipróbálom.

Délután meglátogattuk Jutka nénit. Szegény locsol, locsol és locsol. Rájöttem, hogy már én sem halogathatom, nekem is el kell kezdenem a locsolást az udvaron, ha szeretném, hogy ne pusztuljanak ki a bokraim, virágaim.

Vacsorára szalonnát sütöttünk a kertben. Idén először. A kalóriák elégetését felgyorsítandó, feltöltöttem a krumplit és kigazoltam a  - most még üres - paprika és paradicsom helyét. Már sötétedett, amikor bejöttünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése