2011. október 10., hétfő

Téliesítünk

Egyik napról a másikra lett őszi hideg a kellemes nyár végi meleg után. Meg kell tennünk az eddig halogatott dolgokat.
Már a múlt héten elkezdtem letakarítani a kertet, mert a szép időben azért kellemesebb a kinti munka. Kiszedtem a letermett paradicsomokat, elszáradt babokat, uborkákat.
Aztán Balázzsal közös erővel, leszedtük a stablondeszkára futó vadszőlőt, hogy nehogy úgy járjunk, mint tavaly, amikor eltömítette a csatornát, és a víz nem tudott lefolyni. Majd összeszedtük a csöveket, remélhetőleg már az eső fog locsolni. A citromot áthoztuk a hátsó teraszra, ott védettebb helyen van. A pincében kiszedte a búvárszivattyút a vízből. A krumplit bevittük a garázsba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése