2011. január 9., vasárnap

Köd, latyak, sár

Szombaton Tiszadobon voltunk. +2-3 fok van, tehát olvad folyamatosan. Rengeteg víz van mindenütt az utak mellett. Belegondolni is rossz, hogy mi lesz itt tavasszal. Nagy pára volt már délelőtt is amikor mentünk, és nem mehettünk a megszokott úton, mert egy részén vízátfolyás van a belvíz miatt. Nem tudtam milyen magasan áll a víz, így nem mertem arra menni.
A lányok főleg benn voltak anyáéknál, mert ebben a nyirkos időben, sárban nem nagy poén az udvaron tapicskolni. Alvás után azért meglátogattuk Dédit és persze Foltost is, akinek kilenc kicsinye született időközben. Ennek Zsuzsi nagyon örül, bár az apukával nem nagyon elégedett, hiszen nem annyira szelíd, mint Foltos.
A visszafelé út elég fárasztó volt, mert alig láttam valamit a sötétben és a hatalmas ködben. Persze az ismeretlen út nehezítette a helyzetet. De rendben haza tudtunk jönni.
Éjszaka, amikor lefeküdtük hallottam, hogy esik az eső, így ma reggelre szinte teljesen elment a hó. Latyak, sár maradt a nyomában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése