A katlan, vagyis a két ház közötti belső udvar

Ma a belső udvarban található kisebb virágoskertet szeretném rendbe tenni. Az, hogy virágoskert kicsit túlzás, mert főleg cserjék találhatóak itt, de azért egy virág is van, amely már virít is. Tegnap nem írtam, de már bimbóban van az általam csak medvetalpként ismert, de hivatalosan szívlevelű bőrlevél (Bergenia cordifolia) nevű talajtakaró túlélő. Azért használom rá a túlélő jelzőt, mert a könyvem szerint „félárnyékba, nyirkos talajba való növény”, nálam pedig egy déli fekvésű fal közvetlen tövében van.

Ez a belső udvar mintegy katlanként működik nyáron.  Kelet és nyugat felől a két ház található - az általunk kicsi és nagy háznak nevezettek -, észak felől pedig fal határolja, tehát totális a déli napsütés. Ezen talán csak az enyhít, hogy nyugat felől van a nagy ház, amely folyamatosan növő árnyékot biztosít, amikor dél körül átfordul rajta a nap.

Itt található növények tehát: a szívlevelű bőrlevél (Bergenia cordifolia), vörös levelű borbolya (Berberis thunbergii ’Red Rocket’), kúszó madárbirs (Cotoneaster dammeri varietas radicans), gyöngyvirágcserje (Deutzia scabra spp.) /nem tudom pontosan meghatározni/, aranyvessző (Forsythia x intermedia ’Lynwood’), telt virágú boglárkacserje (Kerria japonica ’Pleniflora’), szilvarózsa (Prunus triloba ’Multiplex’), kanadai hemlokfenyő (Tsuga canadensis), japán kecskerágó (Euonymus japonicus).

Ezek mindegyike jól bírja az itteni viszonyokat.

Ebben a kertrészben semmi sem volt, amikor ide költöztünk. Pontosabban volt egy tő sárga krizantém, amelyet teljesen benőtt a fű. A fűvel, fűbenövéssel azóta is küzdök. Ma a kúszó madárbirs (Cotoneaster dammeri varietas radicans) közül négykézláb térdepelve szedtem ki a benőtt füvet, tyúkhúrt. Egy kb. egy négyzetméternyi területről egy furik gazt szedtem ki. Ez lehet, hogy engem is minősít, hogy hagytam elvadulni ezt a részt, de most igyekeztem kitenni magamért. Egy lugast szeretnék itt kialakítani, hogy olyan igazi falusi teraszunk legyen, ezért apa telepített ide öt tő illatos, fekete szőlőt.  Ezeket nem kell permetezni. Megfogant szépen mindegyik. Most ezeknek a tövét is kitisztítottam.

A lugas két végén iszalagok (Clematis spp.) vannak. Sajnos ezekkel sok a gondom, főleg az egyik nagy virágú fajtával. Tavaly megtámadta a clematisokat fenyegető, és gyakran ki is pusztító, gombabetegség. Egy kertészeti újságban olvastam, hogy gombabetegségek elleni permetszerrel a tövét kell meglocsolni és nem permetezni kell és így sikerült megmentenem. Egy másik, szintén nagy virágú fajtát már nem sikerült ugyanezzel a módszerrel, az kipusztult. A szüleimnél, és a nagyszüleimnél soha nem volt problémája egyik fajtának sem - ugyanis tőlük kaptam mindkét tövet -, de itt elég érzékenyek. Az itteni kertészetből vettem egy négyszirmú, rózsaszín virágú, bordó levelű fajtát, az ellenállóbbnak tűnik. Legalábbis egy év alatt annyit nőtt, mint a többi kettő alatt és erőteljesebbnek, egészségesebbnek is tűnik.

Átgereblyéztem a füvet, és ennyi fért bele a délelőttbe.

Délután még komposztot rostálok és megszóróm a kiszabadított, rendbetett növények tövét. Szükség lesz legalább két furiknyira.

A múlt héten vettem virágmagokat és virághagymákat, és ezekből is elültetem azokat, amelyeket már márciusban lehet. Ez a borzaskata (Nigella damascena) és az abesszín kardvirág (Gladiolus Callianthus Muriliae) lesz.